40 év

„Az embernek joga van megünnepelni vagy meg nem ünnepelni a születésnapját.”
(Užupis Köztársaság Alkotmánya*, 26. pont)

-Úgy döntöttem, hogy mégis megtartom a szülinapomat! – jelentette be Grzesiek, teljesen váratlanul, szombat délután. Majd hozzátette: - Holnap este lesz egy kis házibuli ez alkalomból, már szóltam is egy csomó embernek.
Holnap este? Azt sem tudtam eddig, mikor van Grzesiek szülinapja, merthogy a Facebookra nem írta ki, szóban, meg hiába próbáltam mindenféle rafinált módokon kiszedni belőle. Hogy hány éves lehet, azt is csak onnan tudtam, hogy tavaly beszélgettünk egyszer a hadiállapotról, és arról azt mondta: „Akkor én még csak kilenc éves voltam.” Továbbá egyszer mintha utalt volna rá, hogy a csillagjegye bak. De ezen kívül semmi.
De mint kiderült, nem is nagyon ünnepelte az utóbbi években. Most viszont, mivel kerek évszámhoz érkezett, mégiscsak úgy gondolta, hogy tart egy kis házibulit ez alkalomból.
Ez az egész egyébként nagyon jellemző rá. Mármint az is, hogy nem mindig tartja magára nézve kötelezőnek a mindenféle megszokott társadalmi konvenciókat. Másrészt az is, hogy néha hirtelen ötletek alapján cselekszik, és másoknak csak az utolsó pillanatban szól a terveiről.
Szerencsére nem is várta el, hogy ezek alapján bárki, akit meghívott bármi különlegessel készüljön az estére. Csak azt kérte, mindenki hozzon magával egy üveg bort vagy valamilyen italt. Így hát mindenki ennek megfelelően is cselekedett. Én is gondoltam, hogy veszek egyet, méghozzá egy „Grigorij” nevezetű grúz bort, aminek a címkéjén Włodzimierz Press képe díszelgett (a színészé, aki Grigorij Szaakasvilit, a grúz (kharthuli) tankvezetőt alakította a Négy páncélos és a kutyában). Aztán mégis inkább hagytam, hogy ő válassza ki, milyen bort szeretne, mert együtt mentünk a boltba. Egy bolgár félszáraz vörös fajtát választott, és amellé még vett két üveg fehér portugál bort is, egy szárazat meg egy pezsgőset. (Nem mintha otthon nem lett volna tartalékban egy-két üveg portugál meg ausztrál bora jobb napokra.)
Ahhoz képest, hogy mennyire az utolsó pillanatban hívta csak meg az embereket, senki nem volt, aki azt mondta volna, hogy nem ér rá, már elígérkezett. (Csak egy ember maradt távol, de ős is betegség miatt.) Eljött Ignacy és a felesége Ewa, akik rendszeres látogatói, sőt szervezői is a Dom Tańca rendezvényeinek, és látogatói a Pawiarniának. Itt volt Dominika, Grzesiek gyerekkori jó barátnője is, azonkívül Kamila és Zoli és nagy örömömre kedves régi jó ismerőseim, Dorotka és Marcin is. Na és persze házigazdákként Grzesiek meg Ania (mert Ania előbb visszatért Sepsiszentgyörgyről, mint eredetileg tervezve volt).
Mivel a vendégek páronként hoztak egy-egy üveg bort, és még otthon is volt néhány, hát össze lehet számolni, illetve el lehet képzelni, hány üveg is fogyott el pontosan. Ezenkívül még szusit is ettünk pálcikával, amit egy közeli étteremből rendelt a házigazda. A pálcikákkal az elején nagyon megszenvedtem, szerencsére Dominika, aki kínai szakot végzett, és annak idején bejárta Kantont meg Sanghajt, a segítségemre sietett. Azon túl is őt figyeltem, hogyan kell ezeket az evőeszközöket elegánsan használni. A végén egészen belejöttem.
A koccintás előtt Grzesiek pohárköszöntőt mondott. (A többiek előtte figyelmeztették: de ne grúz módra, lehetőleg. Tudnivaló ugyanis, hogy a khárthulik imádják pohárköszöntőkben villogtatni a szónoki képességeiket, annyira, hogy egy-egy ilyen beszéd akár negyven percig is eltarthat náluk. Ahogyan azt Ryszard mester is megírta a Birodalom című könyvében.)
A szónoklat nem volt rövid (de azért nem grúz hosszúságú), nem is tudnám visszamondani, de a vége nagyjából a következő volt.:
-És azt is kívánom, hogy sikeres legyen, amibe az elmúlt évben belevágtunk. És még sokáig éljen az, ami a mi barátainknál („u naszych bratanków”) vagyis a magyaroknál már vagy harminc éve, és távolabbi barátainknál, a norvégoknál már vagy száz éve létezik: a Hagyományos Tánc Színháza (Teatr Tańca Tradycyjnego- TTT)!
Erre éljenzés következett, majd ivás, ahogy az ilyenkor lenni szokott
Kaja után nagy lett a hangulat. Raktunk be zenét, és táncoltunk. Főleg lengyel népzenére, lengyel néptáncot, de Ania nagyon szerette volna, ha egy kis gyimesi is lenne, hát volt az is; Ania Zolival táncolt, én meg Dorotával, aki szintén járatos volt a dologban, mert Marcinnal a gyimesi tábort is felkeresték annak idején. (Marcin most nem táncolhat, mert nem sokkal van túl egy térdműtéten.)
Később aztán, mikor már mindenki elszállingózott, és csak Kamila meg Zoli maradtak a vendégek közül, Kama berakott egy bonchidai învîrtitát is, merthogy az gyönyörű, és nem maradhat ki, meg egyébként is, ha már felvette ezt a szép kalotaszegi szoknyát ez alkalomból (tényleg egy nagyon szép kalotaszegi szoknya volt rajta), akkor miért ne suhogtassa meg egy kicsit. Ismertek: ha bonchidai învîtita, akkor abból én nem hiányozhatok, és most sem hagytam ki az alkalmat. Szép is volt ezt Kamilával táncolni, bár, ami azt illeti még mindig Szelidecske vezet nálam ebben a műfajban. Meg azért most is látszott, hogy Kamila is akkor volt igazán szép és viruló az învîrtitában, amikor Zolival táncolt. Ez ugyanis egy ilyen tánc. (Lehet, hogy lesz egy lány, akivel már annyira szép lesz înîrtitázni, hogy az fokozhatatlan; hát akkor azt a lányt valószínűleg el fogom venni feleségül.)
Mikor ennek is vége lett, Kamáék még akkor sem mentek el. Utána főként videóztunk. Mármint megmutattuk egymásnak a kedvenc, vagyis a legszebb és leginspirálóbb és –motiválóbb felvételeket a youtube-ról, a kolumbiai zenéktől kezdve a grúz táncon át a căluşarig és a kárpáti huculok táncáig. Aztán én egy idő után kidőltem, úgyhogy nem tudom, ezután mi jött még.

(* Užupis: a litván főváros, Vilnius egyik negyede a Vilnelė patak partján, ahol a legtöbb bohém művész lakik. Az ő ötletük volt, hogy kikiáltják magukat önálló köztársasággá, és megfogalmaznak egy vicces, alternatív alkotmányt. Ezt az Alkotmányt egyszer majd teljes egészében idézni fogom itt, mert mint útmutató mű még meghatározóbb volt az életemben, mint Mijamoto Muszasi szamurájkódexe vagy Barney Stinson BroCode-ja.)